Könyv 100 látomás

Igazán kimaxoltam a dolgot, ugyanis hajnalban véletlenül elcsíptem az egyik filmjét a tévében totál idegesítő szinkronnal a szokásos helyett, az agyamra mentaztán hirtelen felindulásból megnéztem az Egy élet a bolygónkont, amit könyv 100 látomás is meg akartam tenni a könyv előtt, Innentől pedig evidens volt, hogy ez lesz az idei első könyv 100 látomás.

Le kell szögeznem — már megint —, hogy én mennyire imádom Attenborough bácsit.

Szörnyű belegondolni, hogy ő sem él örökké, és hogy mennyivel szegényebb hely lesz nélküle a világ. De remélhetőleg még sok évig köztünk lesz, hogy felhívja a hülye emberiség figyelmét arra, hogy nem dughatjuk homokba a fejünket, miközben kinyírjuk a bolygót.

Örülök, hogy rögtön egymás után néztem meg a filmet és olvastam el a könyvet, mert szerintem a kettő együtt ad egy teljes, letaglózó élményt. Elképesztően gondolatébresztő volt és nagy hatással volt rám. Ha van olyan, hogy pozitív értelemben megrázó, akkor ez az.

Szomorú volt szembesülni vele az első részben, hogy mennyit változott a Föld David élete alatt. Borzasztó lehet, amikor visszatérve a fiatalon bejárt, akkor még érintetlen területekre csak kiirtott erdőket és ültetvényeket talál, vagy látni, hogy a tengerben lassan több a szemét, mint a hal. Én is letargiába süllyedek, ha megnézek egy olyan természetfilmet, ami a születésem előtt készült a sarkvidékről, meg egy mait, és csak olvadó jeget, szomorú jegesmedvéket meg halott rozmárokat látni, pedig csak huszonöt éves vagyok; akkor milyen rossz lehet annak, aki közel száz év alatt meg is tapasztalta azt a sok gyönyörűséget, amit jól elcsesztünk.

Buza Péter A dunai panorámában többnyire a pesti partról gyönyörködünk. Furcsa dolog ez. Mindent tudunk a bal parti házsor köz- és magánpalotáinak közelebbi történetéről, noha Buda földszintjéről a látványt igencsak ritkán vesszük szemügyre.

Egészen apokaliptikus képet fest a jövőről, ami felé tartunk, de nagyon kellett ez a mélységesen felkavaró rész, hogy jól felrázzon minket. És egyáltalán nem is tűnik elrugaszkodottnak, hiszen minden alá van támasztva tanulmányokkal. Ennek ellenére mégsem hat reménytelennek, ugyanis Attenborough megoldást is kínál arra, hogyan menthetjük meg a bolygónkat, méghozzá teljesen ésszerű és megvalósítható dolgokat.

A látomás és azon túl

Bárcsak meghallanák azok, akiknek kell. Ez a rész és az élhetőbb jövő elképzelései viszont igazán reményteli hangulatba hoztak, nagyon jó és inspiráló volt a pozitív példákról és sikerekről olvasni. Ó, és ki ne hagyjam a drága bálnákat, na meg a csodálatos környezetvédőket, akik szembeszálltak a csúnya gonosz bálnavadászokkal az érdekükben.

Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy röhejesnek vagy meghatónak érzem, hogy a hülye embereknek addig nem esett le, hogy talán nem szép dolog halomra gyilkolni szerencsétlen állatokat, amíg meg nem hallották, hogy énekelnek, de legalább végre észbe kaptak.

Ha lenne bakancslistám, akkor biztos rajta lenne egy random bálnás találkozás.

Te jó ég, sosem érnék a végére, annyi eszményi találkozás és gyönyörű hely lenne rajta :P Attenborough bácsi stílusát rendületlenül imádom, szóban és írásban is. Olyan közvetlen és őszinte, mintha csak együtt ücsörögnénk és beszélgetnénk az élet nagy dolgairól. Közben pedig mindig annyira inspiráló, hogy úgy érzem, muszáj valami világmegváltó dolgot tennem. Nekem az is tetszett, hogy nem volt mindig tárgyilagos, hanem a saját érzései és emlékei is nagy szerepet kaptak, így sokkal szívhezszólóbb volt az egész.

Borzasztóan idegesítő és fájdalmasan buta karakterek. Főleg a főhősnő. A borító aljára az van írva: Miért? Több is. Minek erre időt pocsékolni?

Szóval én nagyon szerettem ezt a könyvet, tökéletes évkezdés volt. Olyan jó lenne, ha David Attenborough régebbi könyveit is újra megjelentetné a Park kiadó, én biztos lecsapnék rájuk.

Belőle soha nem aki visszaadta a látását.